Nemesnép község
Adatok
Régió: Nyugat-Dunántúl
Megye: Zala megye
Kistérség: Lenti kistérség
Lakosság: 146 fő
Terület: 9.72 km2
Népsűrűség: 15,02 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 92
Közlekedés
Nemesnép egyik fontos útja a Csesztreg–Szentgyörgyvölgy kisebb forgalmú mellékút. Ebből ágazik le egy út a falu északi határában, és halad tovább a szlovén Kebeleszentmárton településre. A település határában működő határátkelő minden nap 8 és 16 óra között várja a határt átlépni szándékozó európai uniós állampolgárokat. Az előbbi útra csatlakozik a település külterületén két további út is, a faluhoz közelebb lévő részen egy Bagladról, távolabb egy Lendvajakabfalva felől érkező mellékút.
Autóbusszal Csesztreg felé Zalaegerszeg és Lenti érhető el közvetlen járatokkal, illetve északra Őriszentpéter.
Történet
A település határában római korból származó halomsírokat tártak fel. Nemesnépnek, mint tipikus őrségi településnek a kialakulása a X-XII. századra tehető mint gyepün túli határőr telep létrejötte. A XIII. században több okleveles forrás is már nemesnépi nemeseket említ. 1407-ben konkrét okleveles forrás említi, hogy kiszolgált királyi katonákat telepítettek itt le, akik szintén nemességet kaptak. 1513-ban 16 egytelkes nemest sorol fel az adólajstrom, megjegyezve, hogy a falunak csak az egyik fele dikáltatott. A falu említése ekkor: Nemesnepfalua. Gyakran említik a települést alsó- és felső nemesnép faluként is. A Zala Megyei Levéltárban a mai napig megvan annak a pernek az iratanyaga, amely arról szól, hogy a község nemes lakói egy gyújtogató Göde nevű nemes embert, mivel az akkori megyei hatóság vele szemben nem intézkedett, halálra ítéltek és megégettek. A helyben megszövegezett ítéletet több mint 70 nemesnépi családfő írta alá, akiket aztán a vármegyei hatóság később kollektíven ítélt el, a közösségre szabva ki a büntetést. Az égetés helye a falu külterületén ma is megtalálható. A település lakossága a századfordulón ezer fő körül volt, a trianoni határ és a módos gazdákat érintő kitelepítések, az 50-es évek oda hatottak, hogy a lakosságszám mára 147 főre csökkent. A település jellegzetessége, hogy a mai napig nagyon sok szépen helyreállított kisnemesi lakóház és porta áll, a házakat alig veszik körül kerítések, és a szépen gondozott területeken kellemes sétákat lehet tenni. A település külterületén, még évekkel ezelőtt, tájvédelmi körzetben fekete gólyák fészkeltek, amelyek rendkívül ritka és védett madarak. Jelentős hagyománya van az olajütésnek (tökmagból), ennek időszaka december-február. A több mint száz éves, kézi erővel működő olajprés ilyenkor megtekinthető. A régi szerek elnevezése a mai napig fennmaradt – Németszer, Simonszer, Gödeszer. A településen a mai napig megfigyelhető, hogy a XV. században említett nemes családok leszármazottai élnek. A lakosság kétharmada római katolikus vallású, egyharmada református. A fa haranglábat reformátusok emelték, a községben 1953 óta római katolikus kápolna is van. Egy őrségi vagy göcseji túrából Nemesnépet nem szabad kihagyni. Az elmúlt években három alkalommal Dr. Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke és két alkalommal Milan Kučan a Szlovén Köztársaság elnöke volt a település vendége. A község díszpolgárai: Dr Göncz Árpád Úr volt köztársasági elnök és Arnold Mihály Úr altábornagy a volt országos vámparancsnok. A település 1991 óta jó kapcsolatot tart fenn a szlovéniai Kobilje (Kebele) községgel, évente közös rendezvényeket tartanak. A két település a kapcsolatát 2001. évben kötött partnertelepülési megállapodással erősítette meg
Látnivaló
Szoknyás harangláb
A község legfőbb nevezetessége az 1793-ban épített fazsindelyes szoknyás (református) harangláb, mely 1937 óta országos műemlékként van nyilvántartva. A harangláb Nyugat-Magyarország legnagyobb és talán legszebb ilyen jellegű műemléke.
Abbazia Country Club Az Abbázia Country Club Magyarország legidillikusabb falucskájától, Nemesnéptől pár kilométerre, az Őrség-Göcsej-Hetés tájegység találkozási pontján, festői környezetben a szlovén határ felé vezető út mentén található. A létesítményt három oldalról erdő veszi körül. Az apartman hotel erdők, mezők közepén, távol a világ zajától várja a pihenésre vágyókat. A környék kedves falusi hangulata, a számos kirándulási lehetőség, a fürdők közelsége a család minden tagjának kikapcsolódást nyújt. A Club 45 (júniustól 65) kényelmesen berendezett apartmannal rendelkezik, melyek felszereltsége bőséges.
Testvértelepülés
- Kebeleszentmárton (Szlovénia)
Következő községek
Nemespátró | Nemesrádó | Nemesrempehollós | Nemessándorháza | Nemesszalók | Nemesszentandrás | Nemesvámos | Nemesvid | Nemesvita | Németbánya | Németfalu | Németkér | Nemti | Neszmély | Nézsa | Nick | Nikla | Nógrád | Nógrádkövesd | Nógrádmarcal | Nógrádmegyer | Nógrádsáp | Nógrádsipek | Nógrádszakál | Nóráp | Noszlop | Noszvaj | Nőtincs | Nova | Novaj | Novajidrány | Nyalka | Nyárád | Nyáregyháza | Nyárlőrinc | Nyársapát | Nyékládháza | Nyergesújfalu | Nyésta
További községek
Váralja | Gönyű | Tázlár | Kisszállás | Domony | Pátka | Sásd | Báta | Lácacséke | Szenyér | Szerencs | Zók | Bárdudvarnok | Berzék | Mezőberény | Szigetcsép | Apc | Nemesvita | Tolnanémedi | Felsőberecki | Keresztéte | Csikéria | Nyíracsád | Gyöngyfa | Pusztaottlaka | Bodroghalom | Hernádnémeti | Monyoród | Budakeszi | Kulcs | Bajna | Alsóbogát | Szászfa | Sármellék | Hunya | Királd | Geresdlak | Várpalota | Geszteréd | Kötegyán | Újléta | Pálfa | Gyöngyöstarján | Pinkamindszent | Kiscsehi | Csapod | Nagydém | Ete | Nyírlövő | Pápa
